"király lászló" kifejezésre történő keresés eredménye

VERS – Király László: Régi módi

„Evés helyett, alvás helyett is verset írtunk s olvastunk fel egymásnak. Az ösztöndíjjal járó menzajegy árát jó büdös kocsmákban és az olcsó antikváriumban hagytuk” – mesélte korábban Király László a Székelyföld folyóiratnak adott interjúban. S hogy mi volt a már említettek mellett a módi, a Kossuth-díjas alkotó maga meséli el a tegnap.ma kamerája előtt felolvasott versében, melyet sóváradi otthonában rögzítettünk.
Szerkesztő: Döme Barbara és Király Farkas

VERS – Király László: Szürke Nap-tár

„Akárhol voltam, arra készültem, hogy megyek haza Sóváradra” – mondja a Kossuth-díjas Király László költő, aki Szürke Nap-tár című versében is szeretett szülőhelyét örökíti meg. Kézzelfogható közelségbe kerül a ház és a csűr, amelyeket ősei emléke jár át, és megelevenednek a székelyföldi hétköznapok is. Király László maga olvassa fel versét a Tegnap.ma kamerája előtt.

SZEMLE – Király László: Nagyító

Az írói, költői életműve, valamint kiemelkedő műfordítói tevékenysége elismeréseként 2022-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Király László olvassa fel Nagyító című, általa is fontosnak tartott versét.

(forrás: ambroozia.hu)

Szereplőink

André Ferenc Bali Anikó Bán-Horváth Veronika Bánki Zsolt Bauman Beatrix Bianka Bende Tamás Bene Zoltán Berka Attila Böszörményi Zoltán Bukovenszki-Nagy Eszter Cseh Katalin Csíki Elek Döme Barbara Erős Kinga Fancsali Elza Farkas Wellmann Endre Farkas Wellmann Éva Fehér Imola Filip Tamás Földes László Hobo Gáspár Ferenc Géczi János Győri László…

Tovább olvasom