Vers – Csík Mónika: Nyári sós
Csík Mónika érzékeken keresztül ír: nála egy íz, egy illat, egy szín állítja meg az időt néhány pillanatra. A Nyári sós ezzel a sűrített, különleges nyelvvel idézi a nyarat — azt, ami szinte elpárolog mire kimondanánk. A tegnap.ma felvétele a Magyarság Háza Galériában készült.
Próza – Zöldy Pál: Vörös tenger
Zöldy Pál egy aprócska falu krónikása, ahol a különc lakók a maguk mániáival és reményeivel élnek, és a hétköznapi bajok egyszer csak mitikus magasságba nőnek. Zöldy Pál prózája halálos komolyan keveri a groteszket és a csodát — nála a legnagyobb képtelenség is úgy esik meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Próza – Pásztor Andrea: Felszín
Pásztor Andrea úgy ír, ahogy egy geológus nézi a követ: egy moharéteg, egy megrepedő kőzet titkokat rejt, amelyeket ő felfejt. Addig figyel egy tárgyat, amíg az egyre többet elárul a szereplőről, és annak világáról.
Vers – Jenei Gyula: Kerthelyiség, öltöny, temető
Jenei Gyula három hétköznapi dologból rak ki egy egész életutat: egy kerthelyiség, egy ünneplő öltöny, egy temető — és már mozdul is az idő, amely észrevétlenül visz előre. Tudjuk, hová tart mindez, mégis felvesszük az öltönyt és kiülünk a kertbe; nála így lesz otthonos még az elmúlás is.
Vers – Horváth László Imre: Hé exó thalassa
Horváth László Imre költőként sem teszi le a történész szemüvegét: a régmúlt és a mítoszok felől világítja meg történeteit. A Hé exó thalassa, a görögök „külső tengere”, az ismert világ peremén túli nyílt óceán — az a hely, ahonnan az ember kihajózik a biztonságos partok mögül, hogy szembenézzen azzal, amit még nem ismer.
Vers – Tibély Orsolya: Áramszedő
Tibély Orsolya a hétköznapok apró alkotóelemeit figyeli: egy villamost, egy ottfelejtett tárgyat, egy mozdulatot, amelyből aztán a kapcsolataink egész működése kirajzolódik. Az Áramszedő pontos, nyers képeivel azt mutatja meg, honnan merítünk erőt a továbbinduláshoz. A vers a költő azonos című, friss kötetéből való, amely a 97. Ünnepi Könyvhétre jelent meg.
