A „Férfititok” egyszerre nyers és kegyetlenül pontos látlelet arról, hogyan öröklődik tovább a szégyen, a félelem és a hallgatás a családokban. Szarvas Ferenc novellájának mondatai mögött fokozatosan egy olyan belső szorongás rajzolódik ki, amely sokáig az olvasóval marad. A tegnap.ma felvétele a Prózamaratonon készült.
Kulin Borbála verseiben a személyes emlékezet és a hétköznapi tapasztalatok finom, lírai rezdülései találkoznak, miközben a szövegek mögött végig ott vibrál a kimondhatatlan feszültsége. Költészete egyszerre érzékeny és fegyelmezett, olyan belső tájakat nyit meg, amelyekben az olvasó saját csendjeire is ráismerhet.
Tamás Dénes költészete sűrített, letisztult nyelven szólal meg, miközben a hétköznapi tapasztalatokat finom metafizikai rétegekkel itatja át. Verseiben a csend, a hiány és a kimondhatóság határai válnak meghatározóvá, gyakran visszafogott, mégis mélyen rezonáló képekben.
Gutai István „Itt az ávó!” című novellája egy fojtott, történelmi szorongással átszőtt világba vezet, ahol a mindennapokba beszivárgó félelem lassan az emberi kapcsolatok legbelső rétegeit is felmorzsolja. A személyes sorsokon keresztül kirajzolódó korszak nemcsak múltidézés, hanem figyelmeztetés is arra, hogyan válik a hatalom az emlékezet résévé és a lélek csendes rombolójává.
Takács Nándor verseiben a hétköznapi jelenetek nyers, olykor nyugtalanító tapasztalatként jelennek meg. Lírája nem díszít, inkább lecsupaszít: képei egyszerre konkrétak és baljósan elcsúsztatottak, mintha a valóság mögött mindig egy másik, sötétebb réteg húzódna meg.
Lesitóth Csaba verse kevés eszközzel is képes teret nyitni az értelmezésnek. Nem magyaráz, nem vezet, inkább csendben dolgozik tovább az olvasóban, költeményen kívüli testi csattanókat is meghíva.
A „Férfititok” egyszerre nyers és kegyetlenül pontos látlelet arról, hogyan öröklődik tovább a szégyen, a félelem és a hallgatás a családokban. Szarvas Ferenc novellájának mondatai mögött fokozatosan egy olyan belső szorongás rajzolódik ki, amely sokáig az olvasóval marad. A tegnap.ma felvétele a Prózamaratonon készült.
Kulin Borbála verseiben a személyes emlékezet és a hétköznapi tapasztalatok finom, lírai rezdülései találkoznak, miközben a szövegek mögött végig ott vibrál a kimondhatatlan feszültsége. Költészete egyszerre érzékeny és fegyelmezett, olyan belső tájakat nyit meg, amelyekben az olvasó saját csendjeire is ráismerhet.
Tamás Dénes költészete sűrített, letisztult nyelven szólal meg, miközben a hétköznapi tapasztalatokat finom metafizikai rétegekkel itatja át. Verseiben a csend, a hiány és a kimondhatóság határai válnak meghatározóvá, gyakran visszafogott, mégis mélyen rezonáló képekben.
Gutai István „Itt az ávó!” című novellája egy fojtott, történelmi szorongással átszőtt világba vezet, ahol a mindennapokba beszivárgó félelem lassan az emberi kapcsolatok legbelső rétegeit is felmorzsolja. A személyes sorsokon keresztül kirajzolódó korszak nemcsak múltidézés, hanem figyelmeztetés is arra, hogyan válik a hatalom az emlékezet résévé és a lélek csendes rombolójává.
Takács Nándor verseiben a hétköznapi jelenetek nyers, olykor nyugtalanító tapasztalatként jelennek meg. Lírája nem díszít, inkább lecsupaszít: képei egyszerre konkrétak és baljósan elcsúsztatottak, mintha a valóság mögött mindig egy másik, sötétebb réteg húzódna meg.
Lesitóth Csaba verse kevés eszközzel is képes teret nyitni az értelmezésnek. Nem magyaráz, nem vezet, inkább csendben dolgozik tovább az olvasóban, költeményen kívüli testi csattanókat is meghíva.
