Próza – Lipcsey Emőke: Tabán (részlet)
Egy városrész emlékezete, ahol a múlt nem tűnik el, csak új alakot ölt a történetekben. Lipcsey Emőke novellája érzékenyen idézi meg azokat a helyeket és sorsokat, amelyek láthatatlanul tovább élnek bennünk.
Magyar Írószövetség 80
Részletek
Vers – Mezey Katalin: Az Istennek készült bejáraton át; Rádiózás; Legalább az utolsó pillanatban
Mezey Katalin lírája a személyes sors és a közösségi emlékezet finom egyensúlyát teremti meg, letisztult, mégis mélyen rétegzett nyelven. Verseiben a női tapasztalat, a történelem és a hit kérdései csendes erővel, visszafogott líraisággal szólalnak meg.
Vers – Bálint Tamás: Lökéshullám 22., 23., 27., 29.
Bálint Tamás verseiben a lökéshullám nem elmúlik, hanem bennünk ver visszhangot – ez is a szöveg utóélete. Ezek a versek nem feloldanak, hanem megmutatják, milyen az, ami már rég megtörtént, mégis most fáj.
Próza – Kovács katáng Ferenc: Tavaszi zápor
Kovács katáng Ferenc prózája csendes, mégis sűrű világ: a hétköznapi jelenetek mögött mindig ott vibrál valami mélyebb, emberi tapasztalat. Írásaiban az emlékezet, a történelem és a személyes sors finom, lírai szövedékké áll össze, amelyben a legegyszerűbb történetek is tágabb létkérdések felé nyílnak
Vers – Csontos Márta: Napos oldal; Lépéskombinációk; A kávé világnapja
Csontos Márta versei a belső tájak csendjéből szólalnak meg, ahol az emlékezet és a jelen idő finom rétegei egymásra csúsznak, s a kimondott szó mindig túlmutat önmagán. Költészete egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes, mintha minden vers egy apró, világító ablak lenne az emberi lélekben.
Próza – Szörényi László: A tribunus
Szörényi László prózája művelt, játékos és mégis szenvedélyesen személyes. Írásaiban a múlt nem díszlet, hanem eleven szövet. Szövegei olvasás közben azt az érzést keltik, hogy a kultúra nem lezárt örökség, hanem újra és újra megnyíló párbeszéd. A tegnap.ma felvétele a Magyar Írószövetség 80. születésnapi rendezvényén készült.