Vers – Molnár Illés: Mesélek inkább
Molnár Illés verseiben az ég darabjai a földön hevernek, a csillagok a tócsák mélyén világítanak, és a test a világmindenséggel együtt lélegzik. A nehéz tapasztalatokból nála végül derű lesz.
Molnár Illés verseiben az ég darabjai a földön hevernek, a csillagok a tócsák mélyén világítanak, és a test a világmindenséggel együtt lélegzik. A nehéz tapasztalatokból nála végül derű lesz.
Ferencz Orsolya verseit álomnaplók anyagából építi, ott, ahol a képzelet alvás közben is tovább dolgozik, és a tudattalan a maga rendje szerint rakja sorba a képeket. Nála más törvények irányítanak. A tegnap.ma felvétele a Magyar Írószövetség 80. születésnapi ünnepségén készült
Kodolányi Gyula versei szüntelen párbeszédben állnak másokkal: Shakespeare szonettjei, régi kínai költők, barátok és mesterek hangja szólal meg bennük újra, a saját hangján. Nála még a szobába betérő szél is megszólal, és üzenetet hoz a régi költőktől.
Murányi Zita a törékeny szavak, a rebbenő sorok költője: nála egy megsárgult könyvlap vagy egy reggeli mozdulat is a nagy dolgokról – szeretetről, öregedésről, elmúlásról – kezd beszélni. Verseiben négy fal között is elfér a tenger, és a hétköznapok apró jelenetei szinte észrevétlenül alakulnak át költészetté.
Doncsev Toso két kultúra határán áll – bolgár apa, magyar anya –, és, saját szavaival: „sem a közönség tagja, sem csatár, sem bíró nem vagyok, hanem partjelző”. Esszéiben ebből a kettős látószögből figyeli a hétköznapokat: tiszta, csendes mondatokban, Marcus Aurelius és Márai nyomában talál erkölcsi tétet abban is, ami elsőre jelentéktelennek tűnik.
Kiss Judit Ágnes a legkeményebb témát is biztos kézzel formálja verssé: nála a mesterien megkötött forma tartja meg azt, ami a világban széthullani készül. Szerepekbe bújik, hangot vált, olykor nyersen fogalmaz — de mindig önmagát adja, és a jól megírt vers erejével teszi elviselhetővé azt, ami nyomaszt.