VERS – Sántha Attila: Ágtól ágig

„Ez az egy történet egy egész életet példáz” – írják Sántha Attila József Attila-díjas, Magyarország Babérkoszorúja díjas költő kötetének – melynek ez a címadó verse – ajánlójában. S milyen igaz ez a megállapítás erre a versre, amely tömény esszenciája a létnek, az elmúlásnak, a fel-nem-adásnak, mindannak, ami minket, embereket emberré tesz. A felvétel részben a Versmaraton 2023 alkalmából készült.
Szerkesztők: Döme Barbara és Király Farkas

VERS – Király László: Régi módi

„Evés helyett, alvás helyett is verset írtunk s olvastunk fel egymásnak. Az ösztöndíjjal járó menzajegy árát jó büdös kocsmákban és az olcsó antikváriumban hagytuk” – mesélte korábban Király László a Székelyföld folyóiratnak adott interjúban. S hogy mi volt a már említettek mellett a módi, a Kossuth-díjas alkotó maga meséli el a tegnap.ma kamerája előtt felolvasott versében, melyet sóváradi otthonában rögzítettünk.
Szerkesztő: Döme Barbara és Király Farkas

ESEMÉNY – Király Farkas: Sortűz a SepsiBookon

Románia, 1989. Egy tizennyolc éves fiatalembert sisakon lőnek a romániai forradalomban, miközben sorkatonai szolgálatát tölti. A fiatal költő túléli a fejlövést, de társai közül nem mindenki ilyen szerencsés. Egyebek mellett ezt a történetet is feleleveníti Király Farkas Sortűz című regénye, amelyről sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján is beszélt. A SepsiBookon készült interjút a tegnap.ma kamerája rögzítette.
Szerkesztő: Döme Barbara