Ez a vers ajándék: Tóth László a hetvenéves Hogya Györgynek írta, aki a továbbgondolás – a régi történetek új irányba fordításának – mestere. A költő a jól ismert trójai faló mítoszt gondolja tovább, belülről, egy névtelen katona hangján, aki a faló gyomrában várja az órát, amely egyszerre hozza el a szabadulását és egy egész város pusztulását.
Nagy Erika a felvidéki hétköznapok krónikása, aki a maga ismerős világát meséli – de mindig figyel arra is, ami a látható mögött rejtőzik. Történeteiben a megszokott egyszer csak titokzatossá válik. A felvételt a tegnap.ma készítette.
Tóth László e versében Márai Sándor utolsó naplóbejegyzését – „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” – bontja ki önreflexív monológgá, amelyben Márai független lélekkel tekint vissza múltjára és készül fel a végzetére. Lapunk a felvételt a Szlovákiai magyar szép irodalom 2024 antológia bemutatójának apropóján rögzítette Dunaszerdahelyen.