Murányi Zita a törékeny szavak, a rebbenő sorok költője: nála egy megsárgult könyvlap vagy egy reggeli mozdulat is a nagy dolgokról – szeretetről, öregedésről, elmúlásról – kezd beszélni. Verseiben négy fal között is elfér a tenger, és a hétköznapok apró jelenetei szinte észrevétlenül alakulnak át költészetté.
Kiss Judit Ágnes a legkeményebb témát is biztos kézzel formálja verssé: nála a mesterien megkötött forma tartja meg azt, ami a világban széthullani készül. Szerepekbe bújik, hangot vált, olykor nyersen fogalmaz — de mindig önmagát adja, és a jól megírt vers erejével teszi elviselhetővé azt, ami nyomaszt.
L. Móger Tímea sallangmentes, mégis szenvedélyes verseiben a szavak szétnyílnak, zárójelbe bújnak, és őszintén kimondják azt is, amit nehéz. Ez a líra nem akar szépnek mutatkozni, sokkalinkább nyers és valódi.
Jenei Gyula három hétköznapi dologból rak ki egy egész életutat: egy kerthelyiség, egy ünneplő öltöny, egy temető — és már mozdul is az idő, amely észrevétlenül visz előre. Tudjuk, hová tart mindez, mégis felvesszük az öltönyt és kiülünk a kertbe; nála így lesz otthonos még az elmúlás is.
Both Balázs versei sűrű képiséggel, fegyelmezett formában beszélnek szenvedésről, hitről és az emberi lét bizonytalanságáról. Költészetében egyszerre van jelen a romlás látványa és a megmaradás reménye, miközben klasszikus műveltséganyagból és személyes tapasztalatból építkezik. Mély hitű költő, akinek verseiben a spirituális és történelmi tapasztalat különös belső feszültségben találkozik. A tegnap.ma felvétele a Versmaraton alkalmával készült.
Takács Nándor verseiben a hétköznapi jelenetek nyers, olykor nyugtalanító tapasztalatként jelennek meg. Lírája nem díszít, inkább lecsupaszít: képei egyszerre konkrétak és baljósan elcsúsztatottak, mintha a valóság mögött mindig egy másik, sötétebb réteg húzódna meg.