Zsávolya Zoltán úgy játszik a nyelvvel, mint aki mindent tud a szavak múltjáról: régi szólások, tudós utalások és maga alkotta szófordulatok keverednek a verseiben. Sorai finoman kibillentik a talajt az olvasó alól, és egy könnyed, kellemes lebegésben hagyják.
Zsávolya Zoltán verse az akácos Orczy utat idézi meg. Ez a költemény olyan, mint egy gondosan kimért ütemterv az elmúlás és megújulás határán. A sorokban rejlő feszültség nyugtalanító bizonyosságot ébreszt. A vers egyszerre személyes és kozmikus: apró mozdulatokból épít világokat. A tegnap.ma felvétele a Magyar PEN Club rendezvényén készült.