Kukorelly Endre a hétköznapi beszédből csinál költészetet: nála a legegyszerűbb mondat is verssé válik. Iróniával, fölösleges dísz nélkül ír, egyebek mellett éppen ez az, ami nem engedi el az olvasót.
Halmi Tibor a város költője: verseiben a hétköznapi, ismerős utcák egyszer csak látomásba fordulnak, ahol bármi megtörténhet. A megszólalás nála a szabadság gesztusa — a versben írja át azt, amit örökségként kapott. A tegnap.ma felvétele a Véneki Alkotótáborban készült.
Molnár Illés verseiben az ég darabjai a földön hevernek, a csillagok a tócsák mélyén világítanak, és a test a világmindenséggel együtt lélegzik. A nehéz tapasztalatokból nála végül derű lesz.
Ferencz Orsolya verseit álomnaplók anyagából építi, ott, ahol a képzelet alvás közben is tovább dolgozik, és a tudattalan a maga rendje szerint rakja sorba a képeket. Nála más törvények irányítanak. A tegnap.ma felvétele a Magyar Írószövetség 80. születésnapi ünnepségén készült
Kodolányi Gyula versei szüntelen párbeszédben állnak másokkal: Shakespeare szonettjei, régi kínai költők, barátok és mesterek hangja szólal meg bennük újra, a saját hangján. Nála még a szobába betérő szél is megszólal, és üzenetet hoz a régi költőktől.
Murányi Zita a törékeny szavak, a rebbenő sorok költője: nála egy megsárgult könyvlap vagy egy reggeli mozdulat is a nagy dolgokról – szeretetről, öregedésről, elmúlásról – kezd beszélni. Verseiben négy fal között is elfér a tenger, és a hétköznapok apró jelenetei szinte észrevétlenül alakulnak át költészetté.