Orosz István versében a felismerés nem magyarázatként érkezik, hanem egy váratlan képben, amitől a hétköznapi gondolkodás egy pillanatra kibillen. Érdemes elidőzni ebben a szokatlan világban, ahol ezúttal maga a szerző az idegenvezetőnk.
A Vihar Judit által fordított és előadott haikuk a japán hegyek csendjét és belső időtlenségét idézik meg, ahol a természet apró rezdülései a lélek finom mozgásaira felelnek. Az előadás meditatív jelenlétté válik, amelyben a hallgató is belép ebbe a sűrített, mégis tágas világba.
Mezey Katalin lírája a személyes sors és a közösségi emlékezet finom egyensúlyát teremti meg, letisztult, mégis mélyen rétegzett nyelven. Verseiben a női tapasztalat, a történelem és a hit kérdései csendes erővel, visszafogott líraisággal szólalnak meg.
Bálint Tamás verseiben a lökéshullám nem elmúlik, hanem bennünk ver visszhangot – ez is a szöveg utóélete. Ezek a versek nem feloldanak, hanem megmutatják, milyen az, ami már rég megtörtént, mégis most fáj.
Megrendülten értesültünk, hogy elhunyt Nádasdy Ádám. Költőként, nyelvészként és műfordítóként is kivételes pontossággal és derűs tisztasággal formálta a magyar nyelvet. A tegnap.ma archívumában őrzött felolvasásával búcsúzunk tőle.
Finom, belső rezdülésekből építkező hang és zene találkozik Hajós Eszter előadásában, ahol a kéregrajzok hallható emlékezetté válnak. A felolvasás és a zenei szövet egymásba simulva teremt egy törékeny, mégis erős jelenlétet.