Kovács katáng Ferenc prózája csendes, mégis sűrű világ: a hétköznapi jelenetek mögött mindig ott vibrál valami mélyebb, emberi tapasztalat. Írásaiban az emlékezet, a történelem és a személyes sors finom, lírai szövedékké áll össze, amelyben a legegyszerűbb történetek is tágabb létkérdések felé nyílnak
Csontos Márta versei a belső tájak csendjéből szólalnak meg, ahol az emlékezet és a jelen idő finom rétegei egymásra csúsznak, s a kimondott szó mindig túlmutat önmagán. Költészete egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes, mintha minden vers egy apró, világító ablak lenne az emberi lélekben.
Szörényi László prózája művelt, játékos és mégis szenvedélyesen személyes. Írásaiban a múlt nem díszlet, hanem eleven szövet. Szövegei olvasás közben azt az érzést keltik, hogy a kultúra nem lezárt örökség, hanem újra és újra megnyíló párbeszéd. A tegnap.ma felvétele a Magyar Írószövetség 80. születésnapi rendezvényén készült.
Lutter Imre verseiben a hang egyszerre személyes és visszafogott, mintha a vers tudná: nem a hangerő, hanem a pontos jelenlét ad súlyt a szavaknak. Ez a költészet nem lezárni akar egy tapasztalatot, hanem nyitva tartani azt, mozgásban, akár egy várost, amelyben mindig van még egy utca. A tegnap.ma felvétele a Magyar Írószövetség 80. születésnapi rendezvényén készült.
Németh Péter Mikola Visszasejtesít című verse egy olyan nyelvi és gondolati térbe vezet, ahol a test, az emlékezet és az identitás folyamatos átalakulásban van, és ahol a beszélő nem uralja, hanem követi ezt a mozgást. Olvasás közben az ember azt érzi, hogy a szöveg nem lezárni akar, hanem nyitva tartani egy állapotot, amelyben a visszabomlás egyszerre veszteség és lehetőség.
Filep Tamás Gusztáv prózája a személyes emlékezet és a történelem láthatatlan érintkezési pontjait járja körül. Egy családi történeten keresztül mutatja meg, miként írja át a mindennapokat a hatalom jelenléte, gyakran anélkül, hogy valóban találkozna velük.