VERS – Payer Imre: Ha hívsz
„Mire megtanulnék élni, meghalok. Nem adatik meg a bölcs öregség?” Ezen a felvetésen mindannyian elgondolkodhatunk. Payer Imre verse. Felvételünk a 2022-es Versmaraton idején készült.
„Mire megtanulnék élni, meghalok. Nem adatik meg a bölcs öregség?” Ezen a felvetésen mindannyian elgondolkodhatunk. Payer Imre verse. Felvételünk a 2022-es Versmaraton idején készült.
Filozofikus, magányosnak tűnő költői világ Székelyhidi Zsolté, ahol a szerelem a világot láthatatlanul mozgató mellékszálként jelenik meg – legalábbis Kék című kötetének darabjai erről tanúskodnak.
A távolodás egyben közeledés – e látszólagos ellentmondás köré épül ez sok mindenről elgondolkodtató, több rétegű költemény. Ladik Katalin a Magyar Napló által szervezett költészet napi Versmaraton idején olvasta fel versét a tegnap.ma portál számára.
„Mint Villon megunt szajhái, kizuhannak elém a tépett ruhájú évek” – az így indított alkotást lehetetlen nem végighallgatni. Szentmártoni János Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő is felolvasta egy versét a tegnap.ma portál számára a Magyar Napló által szervezett költészet napi Versmaraton alkalmából. Hallgassátok meg ti is!
Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író Azon túl című versét a szerző előadásában nézhetik meg a portálunkon. „A mélyről jövő alkotók közé tartozik. Olyan költő és író, aki mindvégig őrzi az ősök erejét, magára veszi sorsukat, kiírja magából az igazságkeresés fájdalmát” – olvasható Serfőző Simonról a Magyar Művészeti Akadémia internetes oldalán. Felvételünk a Magyar Napló Kiadó által szervezett Versmaratonon készült.
Meghatározó élmény, ahogyan a Kossuth-díjas Mezey Katalin felolvassa versét kameránk előtt. Lírája nyomot hagy a lélekben – hallgasd meg magad is.
Felvételünk a Magyar Napló Kiadó által szervezett Versmaratonon készült.
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |