Zöldy Pál egy aprócska falu krónikása, ahol a különc lakók a maguk mániáival és reményeivel élnek, és a hétköznapi bajok egyszer csak mitikus magasságba nőnek. Zöldy Pál prózája halálos komolyan keveri a groteszket és a csodát — nála a legnagyobb képtelenség is úgy esik meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Pásztor Andrea úgy ír, ahogy egy geológus nézi a követ: egy moharéteg, egy megrepedő kőzet titkokat rejt, amelyeket ő felfejt. Addig figyel egy tárgyat, amíg az egyre többet elárul a szereplőről, és annak világáról.
Egy városrész emlékezete, ahol a múlt nem tűnik el, csak új alakot ölt a történetekben. Lipcsey Emőke novellája érzékenyen idézi meg azokat a helyeket és sorsokat, amelyek láthatatlanul tovább élnek bennünk.
Neszlár Sándor prózája egyszerre személyes és nyugtalanító: úgy bontja szét az emlékezetet és az írói lét hétköznapi jeleneteit, mintha minden mondat egy félbehagyott önvallomás lenne. A Vázlat marad ez is részleteiben is ott vibrál az a különös, filmszerű belső monológ, amely Neszlár Sándor világát annyira egyedivé teszi.
Veres Tamás humoreszkje könnyed iróniával mutat rá mindennapi helyzeteink abszurditására. A nevetés mögött finoman ott húzódik valami, ami mindannyiunk számára ismerős.
A „Férfititok” egyszerre nyers és kegyetlenül pontos látlelet arról, hogyan öröklődik tovább a szégyen, a félelem és a hallgatás a családokban. Szarvas Ferenc novellájának mondatai mögött fokozatosan egy olyan belső szorongás rajzolódik ki, amely sokáig az olvasóval marad. A tegnap.ma felvétele a Prózamaratonon készült.