Regős Mátyás a fiatal nemzedék egyik legerősebb hangja: verseiben az anya, a hit és a modern ember magánya tér vissza, mindig testközelből, szépítés nélkül. A hétköznapi helyekben és alakokban keresi, hol van még kapaszkodó.
Hegedüs Kata a gyengédség és a közelség csendes pillanatait írja meg – azt, ahogy két lény egymásba kapaszkodik és megtartják egymást. Kevés szóval, halkan, mégis pontosan fogalmaz. A tegnap.ma felvétele a Parnasszus-esten készült.
Szegedi Kovács György verseiben a hit nem a templomban, hanem a hétköznapokban él — egy öregedő szülőben, az anya ölelésében. Őszintén ír az elmúlásról, mégis vigasztal. A tegnap.ma felvétele a Versmaratonon készült.
Bukovenszki-Nagy Eszter nem szépíti az érzéseit – kimondja őket úgy, ahogy vannak. A humora könnyed, és amit kimond, az sokáig ott marad az emberben. A tegnap.ma felvétele a Parnasszus-esten készült.
Bödecs László művészetében a zsoltár, az apokrif, a bibliai szó egyszer csak a legköznapibb helyeken talál otthonra. Szabad, humorral és iróniával teli verseiben a profán élet mögül minduntalan kiütközik valami szakrális, és épp ez teszi olyan elevenné.
Ez a vers ajándék: Tóth László a hetvenéves Hogya Györgynek írta, aki a továbbgondolás – a régi történetek új irányba fordításának – mestere. A költő a jól ismert trójai faló mítoszt gondolja tovább, belülről, egy névtelen katona hangján, aki a faló gyomrában várja az órát, amely egyszerre hozza el a szabadulását és egy egész város pusztulását.