Próza – Lipcsey Emőke: Tabán (részlet)
Egy városrész emlékezete, ahol a múlt nem tűnik el, csak új alakot ölt a történetekben. Lipcsey Emőke novellája érzékenyen idézi meg azokat a helyeket és sorsokat, amelyek láthatatlanul tovább élnek bennünk.
Magyar Írószövetség
Részletek
Vers – Both Balázs: Heavy Metal; Nagymamánál; Gyerekkor, Alsólővér utca
Both Balázs versei sűrű képiséggel, fegyelmezett formában beszélnek szenvedésről, hitről és az emberi lét bizonytalanságáról. Költészetében egyszerre van jelen a romlás látványa és a megmaradás reménye, miközben klasszikus műveltséganyagból és személyes tapasztalatból építkezik. Mély hitű költő, akinek verseiben a spirituális és történelmi tapasztalat különös belső feszültségben találkozik. A tegnap.ma felvétele a Versmaraton alkalmával készült.
Próza – Neszlár Sándor: Vázlat marad ez is (regényrészlet)
Neszlár Sándor prózája egyszerre személyes és nyugtalanító: úgy bontja szét az emlékezetet és az írói lét hétköznapi jeleneteit, mintha minden mondat egy félbehagyott önvallomás lenne. A Vázlat marad ez is részleteiben is ott vibrál az a különös, filmszerű belső monológ, amely Neszlár Sándor világát annyira egyedivé teszi.
Próza – Szarvas Ferenc: Férfititok
A „Férfititok” egyszerre nyers és kegyetlenül pontos látlelet arról, hogyan öröklődik tovább a szégyen, a félelem és a hallgatás a családokban. Szarvas Ferenc novellájának mondatai mögött fokozatosan egy olyan belső szorongás rajzolódik ki, amely sokáig az olvasóval marad. A tegnap.ma felvétele a Prózamaratonon készült.
Próza – Gutai István: Itt az ávó! (részlet)
Gutai István „Itt az ávó!” című novellája egy fojtott, történelmi szorongással átszőtt világba vezet, ahol a mindennapokba beszivárgó félelem lassan az emberi kapcsolatok legbelső rétegeit is felmorzsolja. A személyes sorsokon keresztül kirajzolódó korszak nemcsak múltidézés, hanem figyelmeztetés is arra, hogyan válik a hatalom az emlékezet résévé és a lélek csendes rombolójává.
Vers – Takács Nándor: Óvatlan pillanat; Alkonyati dűlő; A fenyvesben; Kövek az erdőben; Virrasztás a Tönkölös hegyen
Takács Nándor verseiben a hétköznapi jelenetek nyers, olykor nyugtalanító tapasztalatként jelennek meg. Lírája nem díszít, inkább lecsupaszít: képei egyszerre konkrétak és baljósan elcsúsztatottak, mintha a valóság mögött mindig egy másik, sötétebb réteg húzódna meg.