
VERS: Székelyhidi Zsolt: Termés
Filozofikus, magányosnak tűnő költői világ Székelyhidi Zsolté, ahol a szerelem a világot láthatatlanul mozgató mellékszálként jelenik meg – legalábbis Kék című kötetének darabjai erről tanúskodnak.
Filozofikus, magányosnak tűnő költői világ Székelyhidi Zsolté, ahol a szerelem a világot láthatatlanul mozgató mellékszálként jelenik meg – legalábbis Kék című kötetének darabjai erről tanúskodnak.
„Piciny, bronzbarna. Élő gépezetnek látod. Tíz éve nem térdeltél már le ilyesmi miatt” – Rónai-Balázs Zoltán verse természet és költő viszonyáról szól, arról a pillanatról, amelyben, kiesve a pörgésből, rá tudunk csodálkozni – akár egy hangyára is.
„Isten a tornácon pipázik, nézi anyám arcán a fényt, aztán leereszkedik hozzá a Mennyből és megfésüli a haját.” Döme Barbara Mindent című versével adjunk ma hálát minden édesanyáért, akár még itt van velünk, akár már odafentről figyeli gyermekeit.
A távolodás egyben közeledés – e látszólagos ellentmondás köré épül ez sok mindenről elgondolkodtató, több rétegű költemény. Ladik Katalin a Magyar Napló által szervezett költészet napi Versmaraton idején olvasta fel versét a tegnap.ma portál számára.
„Mint Villon megunt szajhái, kizuhannak elém a tépett ruhájú évek” – az így indított alkotást lehetetlen nem végighallgatni. Szentmártoni János Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő is felolvasta egy versét a tegnap.ma portál számára a Magyar Napló által szervezett költészet napi Versmaraton alkalmából. Hallgassátok meg ti is!
A tegnap.ma interjúja Karácsonyi Zsolt költővel, a kolozsvári Helikon folyóirat főszerkesztőjével. A magyarországi terjesztési lehetőségekről, megújult szerkesztőségről, elszabadult papírárakról, Instagramról és TikTok-ról Király Farkas kérdezte.